3 kincs
„Mielőtt az úton elindultam, a hegyek hegyek voltak, a folyók pedig folyók. Azután a hegyek már nem voltak többé hegyek, és a folyók sem folyók. Miután az utam végére értem, a hegyek ismét hegyek voltak, és a folyók folyók.” – zen mondás
A 3 kincs a Shen (Szellem), a Qi (Életenergia) és a Jing (Életerő). Az ember három nagy energiaközpontjának felel meg (alhas, has, mellkas), és az ember 3 szintje (Szellem, Lélek, Test) egyben ezeken keresztül kapcsolódik a világegyetem 3 szintjéhez is.
- A mellkasban lakik a Szellem (Shen), ami biztosítja számunkra a kapcsolatot az Égi világgal.
- A has középső részén lévő szervek segítségével a földi ételekből Vért és Energiát állítunk (Qi) elő.
- A has alsó felében lévő központok tárolják az Életerőt (Jing), ami minden bennünk lejátszódó élettani folyamat alapja, és ami a Földhöz köt minket. Amikor elfogy, az egyben földi életünk végét is jelenti.

A Shen az, ami meghatározza szellemi céljainkat, a Vér és a Qi biztosítja a megvalósításukhoz szükséges energiát és a Jing adja a tetterőt, ami az akarathoz kapcsolódik.
Ha ez a három energiaközpont egységben működik és a felső az irányító, akkor az ember egységben lesz önmagával és a világgal, és kiegyensúlyozott lesz. Ellenkező esetben kezdetben közérzeti, lelki zavarok, később betegségek alakulhatnak ki.